Nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de nekem néha az fájt leginkább ebben az életben amikor úgy éreztem vissza vagyok utasítva és mások köreiből ki vagyok rekesztve. Ezzel szemben viszont a legbátorítóbb és szívet melengetőbb pillanatok azok voltak amikor mások megnyitották előttem életüket és befogadtak engem köreikbe.
Ez olyan mint amit egyszer hallottam, és valahogy így szólt: „Rajzoltam egy nagyobb kört, amiben aztán benne lett ő is.” Lehet mondhatnád, hogy éretlen vagyok, vagy hogy valami gyermekkoromban összezavart és azért vagyok ilyen. De azok az alkalmak amikor úgy érzed el vagy utasítva, nem kívánatos személy vagy, nem vagy bevonva, sőt ki vagy közösítve onnan ahol lenni szeretnél, na azok az alkalmak rendkívül elcsüggesztőek tudnak lenni.
Hála Istennek hogy megtaláltam Őt és Jézust, és hogy ők természetesen nem művelnek velünk ilyet. Ő azt mondta: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled” (Zsidókhoz írt levél 13,5). Másfelől ahogy a biblia is mondja néhány emberrel kapcsolatban: „a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől” (Ézsaiás 59,2). De ez egy más történet. Mivelhogy: „Ha pedig a világosságban járunk, amint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” (János 1. levele 1,7). Mindazonáltal a magány, a kirekesztettség érzése, és a tényleges kirekesztettség, néha nagyon is valós realitásnak tűnik sok ember számára, sőt még a hívőnek is.
Tehát számomra Isten egyik legnagyszerűbb megnyilvánulása az a melegség, őszinte elfogadás és szívből jövő emberi szeretet, amit Ő tud beletenni emberei szívébe. Szomorú, hogy ez nincs mindig meg, de azért néha igen. Ezt lehet érezni. Nem csak „szeretnek” a hivatalosan megkívánt keresztény módon, hanem valóban kedvelnek, szívesen lófrálnak veled és bevonnak tevékenységeikbe. A világ összes lelkiessége nem tudja helyettesíteni az őszinte keresztény melegséget és elfogadást. Olyan gyakori, hogy a szeretet megnyilvánulása az amire embereknek szüksége van, és erre jobban reagálnak mint bármi másra.
Szeretem Isten Igéjét, különösen érdekelnek a bibliai próféciák, és hiszek Isten földi szolgálatában. De egyike azoknak amiket mindig is értékeltem, az volt amikor barátok befogadtak engem belső köreikbe. Úgy gondolná az ember, hogy ez mindig így van, de valami oknál fogva nem. Az emberek elfoglaltak; cipelik terheiket. Nem szívesen mondom ki, de az is megtörténhet, hogy néhányan nem kedvelnek másokat. Talán személyiség-béli okai vannak, talán valami fura szokást látunk a másikban, vagy van hogy egy pletykát hallottunk másokról, ami aztán bizalmatlanná tett minket irántuk. Az Úr segítsenk rajtunk!
Néhány embert körül ölel egy nagy család, és szeretteik, rokanaik a közelükben vannak. De mindenkinek szüksége van szeretetre, és természetesen mindenkinek adnia is kéne szeretetet. Mások különböző okok miatt többé-kevésbé egyedül vannak. Az, hogy valaki keresztény és Isten nyájának tagja, még inkább lehetővé kéne tegye azt, hogy szeretetet kapjon másoktól, érezze a melegséget, elfogadást, és testvériséget.
Tudom, hogy általában nem ilyenekről szoktam írni, de ez még mindig Jézus tanításainak alapja. „Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket.” (János 15,12) „Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.” (János 13,35) De Jézus szólt a visszajövetele előtti utolsó napokról is. „És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.” (Máté 24,12) Talán ez pont azokról a napokról szól amikben most élünk. Az utazások száma és a tudás bizonnyal megnövekedett, ahogy az angyal is megmondta Dánielnek, hogy ez lesz az utolsó napok egyik jele (lásd. Dániel 12,4). De az elhidegülés, a magányosság, a kirekesztés, és a kemény-szívűség ezekben a végső időkben szintén nagyon sok helyen megnyilvánul.
Tehát azok akik aktívan próbálják leleplezni az Új Világrendet és az ellenség munkáját ezekben a végső időkben, nekik emlékezniük kéne arra is, hogy ez a szeretet-nélküliség és barátságtalanság úgyszintén a végső idők jelei közé tartozik. Meg kell tennünk mindent, hogy ezt is leleplezzük és ellensúlyozzuk legalább annyira- vagy talán még inkább- mint ahogy leleplezünk félrevezető szisztémákat, és politikai intrikákat, melyek úgy lefoglaják figyelmünket.
Talán segít, hogy beszélünk ilyenekről. Talán ez segít nekünk emlékezni arra ahogy szolgáljuk az Urat és megnyerünk másokat is, hogy legnagyobb tanúságunk, parancsolatunk, és személyes szükségletünk az a szeretet melyet mutatunk, melyre annyira vágyunk, és az az érzés, hogy valaki befogadott minket köreibe. Vagy éppen az, hogy te fogadsz be köreidbe kívülállókat; olyanokat akiknek nincs más az életükben, és haldoklanak barátok és társaság hiányában. Figyeljünk fel arra, hogy nyitva van-e a szívünk és életünk olyanok irányában akik elvesznének szeretet és barátok hiányában. „Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg.” (Rómabeliekhez 12,21)
Vélemény, hozzászólás?